18…
A napok és a hetek teltek-múltak, mindenféle különösebb gond nélkül.
Niallel hivatalosan is együtt vagyunk, már lassan egy hónapja. Megpróbálunk a
lehető legtöbbet találkozni, bár a legtöbbször csak nála tudunk, ami azt is
jelenti, hogy elég sokat látom Harryt. Ennek nem igazán örülök, bár megígérte,
hogy nem fog keresztbe tenni nekem és Niallnek. Elérkezett a 18. születésnapom,
ami azt jelenti, hogy mindjárt egy hatalmas buli veszi kezdetét, rengeteg
híres, és fontos személlyel. Legszívesebben nem hívtam volna meg Harryt, de ezt
nem tehettem meg, mivel a One Direction többi tagja meg lett hívva, és eleve
nem sok beleszólásom volt a vendéglistába. Joseph azt mondta azért nem akarom
meghívni, mert iránta is érzek valamit. Szerintem ez nem igaz. Mármint érzek
iránta valamit, de semmi pozitívet, és ezt el is mondtam már neki. Niall még
mindig nem tud arról, hogy egyszer randiztam Harryvel, de egyre jobban kíváncsi
rá, hogy miért nem beszélünk soha. Nem tudom, hogy mit mondjak neki. Nem tudom,
hogy mi lenne a jobb. Elmondani neki az igazat, vagy egyszerűen csak azt
mondani neki, hogy nem igazán kedvelem, és ezzel lezárni a témát. Joseph
szerint az igazat kellene neki elmondanom, de én nem hiszem, hogy ez a jobb.
- Készen áll? – kérdezte Brigitta, néhány perc csend után. A
gardróbomban ültem, és gondolkoztam. Néhány napja még nagyon izgatott voltam a
buli miatt, de most inkább befeküdnék az ágyamba, és olvasnék ahelyett, hogy
egész este egy kényelmetlen ruhában mászkálok, táncolok és jó pofizok olyan embereknek, akiket alig
ismerek.
- Igen Brigitta, indulhatunk. – mondtam, majd elindultunk a szépszámú
kíséretemmel a bálterem felé.
- Elfelejtett valamit. – mondta Joseph alig azután, hogy megtettünk
néhány lépést.
- Micsodát? – kérdeztem meglepődötten, mivel szerintem minden nálam van,
aminek nálam kell lennie.
- A nagymamája személyesen szerette volna átadni az ajándékát, de sajnos
nem volt ideje arra, hogy most odaadja, így rám bízta, hogy ezt adjam oda
magának. – egy közepes méretű díszes dobozt tartott a kezében.
- Mi ez? – kérdeztem kíváncsian.
- Nyissa ki! – mondta Joseph, majd a kezembe adta a dobozt, amit én
hatalmas kíváncsisággal nyitottam ki.
- Hú. Ez gyönyörű. – mondtam, mikor megláttam a koronát a dobozban. – Ez
tényleg az enyém?
- Igen, és ma este viselnie is kell. – mondta Joseph, majd kivette a
dobozból a koronát, és a fejemre tette.
- Jól áll magának. – válaszul nem
mondtam semmit, csak mosolyogtam, majd tovább indultunk. A bálterembe egy elég hosszú lépcsőn fogok
bevonulni, ami egy kicsit félelmetes, mivel elég könnyű rajta elesni. Ez a
legnagyobb félelmem a mai estével kapcsolatban.
- Sok sikert! – mondta Brigitta, majd néhány másodperc múlva kinyitották
előttem az ajtókat, és rengeteg rám szegeződő szempárral találtam szembe magam.
Vettem egy nagy levegőt, majd mosolyogva elindultam lefelé a lépcsőn. Végig
Niall tekintetét kerestem, de nem találtam. Ez egy kicsit aggasztott, de
továbbra is mosolyogtam. Mikor végre leértem teljesen megkönnyebbültem.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttek, sokat jelent ez nekem. Ezúton is
szeretném megköszönni mindenkinek hogy időt szakított erre a számomra nagyon
különleges eseményre, és az ajándékokat, amiket kaptam. – mondtam a bemagolt
sablon szöveget, majd megtapsoltak, és mindenki elkezdett mozgolódni, én pedig
megpróbáltam elvegyülni a tömegben, hogy megkeressem Niallt. Szerencsére hamar
megtaláltam, Harryvel ácsorgott a büfépultnál. Rájuk mosolyogtam, de nem mentem
oda hozzájuk, mivel egy srác, akinek a nevét nem tudom, elhívott táncolni én
pedig nem mondhattam nemet.
- Gyönyörűen néz ki ma este. – bókolt nekem.
- Köszönöm. – rámosolyogtam, majd elkezdtünk táncolni. Két perc után
rájöttem, hogy egy gróffal táncolok, de a neve nem ugrott be. Körülbelül öt
percet táncoltam vele, amikor Niall odajött, és felkért táncolni.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatok veled. – mondta nekem
mosolyogva.
- Én is nagyon örülök. Amúgy jól áll az öltöny. – mosolyogtam rá én is.
- Köszönöm, de azt előre leszögezem, hogy táncolni azt nem tudok.
- Nem gond, én tudok. – mosolyogtam rá, majd elkezdtünk táncolni, és
egészen addig táncoltunk, amíg Harry, nagy meglepetésemre felkért táncolni.
- Most már szóba állsz velem? – kérdeztem a One Direction legfiatalabb
tagjától.
- Eddig is szóba álltam veled.
- Igen? Nekem nem úgy tűnt, mivel nem beszéltünk azóta, mióta legutóbb
rám csaptad a telefont, és az nem lehet a kifogásod, hogy nem találkoztunk,
hiszen már azóta elég sokszor voltam nálatok. – ez most a szín tiszta igazság
volt. Kicsit zavart, hogy Harry nem beszél velem, de nem erőltettem, úgy voltam
vele, hogy ha nem akar velem beszélni, akkor én sem akarok vele. Miközben a
táncunk végéhez közeledtünk Harry egyszerűen csak odahajolt hozzám, és
megcsókolt, én pedig azonnal ellöktem magamtól.
- MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ??!
Sziasztok!
Ez a fejezet most ilyen rövidke lett, aminek az oka az, hogy eddig ma nem volt áram, és úgy döntöttem, hogy nem írok hozzá többet, hanem inkább kiteszem, ameddig ki tudom rakni. :) De jó hír az, hogy már folyamatban van a következő fejezet, amit remélem, hogy minél hamarabb ki tudok tenni. :)
Remélem, hogy tetszett a fejezet. :)
Puszi: Nia*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése